Gyermek alkalmi ruha

A gyermek alkalmi ruha lassan legalább akkora divatra tesz szert, mint a felnőtt alkalmi viseletnek. Egy jól kiválasztott gyermek alkalmi ruhában meseszépen mutatnak a csöppségek. Egyre nagyobb divatja van ennek az ágazatnak, ez részben köszönhető annak, hogy a gyerekek öltözése egyre előrehaladottabb. Ami véleményem szerint nem biztos, hogy minden esetben jó, ez a tendencia első sorban a hétköznapi öltözetnél szembetűnő. Elég végigsétálnunk egy iskola előtt, sokszor olyan, mintha egy miniatürizált divatbemutatón lennénk. Én nem arra gondolok ezzel, hogy a gyermek ne próbálja meg ilyen módon is kifejezni önmagát, én csak úgy érzem, hogy ez az előrehaladott divatmánia koravén dolog. Egy kislány legyen kislány, ne csípő nadrágot hordjon, hanem olyat, amiben szabadon tud mozogni és ezáltal játszani. Egy gyermek legyen gyermek. Napjainkban minden felgyorsultan történik, az öltözködés csak egy dolog, de megint más, hogy mit vonz maga után. Én nem a gyermek divat ellen vagyok, hanem az ellen, hogy felnőtt ruhákat gyártsunk picibe. Ez nyilvánvalóan fokozódik, ahogy nő a gyermek és ez így normális is, de túl hamar kezdődik el ez a folyamat.

Gyermek alkalmi ruha

 alkalmi-ruha-estelyi-ruhaAz alkalmi ruha viselete a gyerekeknél ugyanúgy meghatározott eseményekhez kötődnek, mint a felnőtteknél. Leginkább az esküvői szertartásokon találkozhatunk mini hercegnőkkel és hercegekkel. A gyermekek a koszorúslánycsoport fontos tagjai, egyrészről nagyon bájosak a koszorúslány ruhákban, másrészről, a házasságkötés a családalapítás első lépése, a második pedig a gyermek vállalása, így a gyermekek a jövőképet jelenítik meg. A gyermek alkalmi ruha általában az esküvői szertartásokról  jut eszünkbe, de ezeken kívül nagyon sok olyan esemény van, ahol csemetéink alkalmi ruhában tündökölhetnek. Már az óvodában elindul a tanévnyitók és tanévzárók rendszeressége, aztán anyák napi, karácsonyi ünnepségek, majd később nemzeti ünnepek. Az ilyen eseményeknél nyilván nem a nagy estélyikre kell gondolni. Az ilyen jellegű alkalmi ruha mind gyermekeknél és mind felnőtteknél visszafogottak, viselésük jelentősége az alkalom előtti tisztelgésben teljesedik ki. Sok intézményben megszabják az alkalmi ruha jellegét, általában elegáns minta nélküli fehér ing és fekete szoknya vagy nadrág. De ezek a határok egyre csak bővülnek. Napjaink gyermekei az öltözködés területén is egyre nagyobb öntudattal rendelkeznek, illetve a szülők is egyre szívesebben öltöztetik csemetéjüket divatosan. Különösen jó lehetőség a gyermek alkalmi ruha viseletére a vizsgákon, például hangszer vizsga, illetve versenyeken való részvétel. Ugyanúgy, mint a felnőtteknél, már a gyerekeknél is megvannak a nembeli különbségek. Nagyon sok alkalmi ruha bolt, foglalkozik külön gyermek ágazattal.

alkalmi-ruha-estelyi-ruha-gyermek-alkalmi-ruhaAz, hogy gyermekünknek milyen és mennyi alkalmi ruhát vásárolunk pénztárca függő. De úgy gondolom, hogy a tanévnyitókra és tanévzárókra nem kell mindig új alkalmi viseletet vásárolni. Persze ha a gyermek gyorsan nő nincs választásunk. De általában maguk a gyermekek sem ugrálnak az ilyen ünnepségekért és alkalmi ruha példányokért, inkább csak gyorsan túl akarnak rajta lenni. És mi szülők sem feltétlenül ujjongunk örömünkben, ha évente kétszer kell alkalmi ruhagarnitúrát vásárolni, főleg, hogy a gyermek alkalmi ruha általában nem az olcsó kategóriába tartoznak. Persze a gyermekruházatnál is különbséget lehet tenni a márka, a minőség és stílus alapján. Mivel a gyerekek gyorsan nőnek így az alkalmi ruha sokszor csak egyszer viselhető ezért érdemes használt gyermek alkalmi ruha után nézni. Az esküvőre vagy valamilyen más elegánsabb eseményre gyermekünknek ajánlott kölcsönözni az alkalmi ruha darabokat.